Ahogy ígértem, most következik az egyedi lapok értékelésének a második fele. A szempontokkal kapcsolatban az első cikk elejét érdemes megnézegetni, de ez a kis táblázat jól összefoglalja a lényeget.
A második adag lap tartalmaz néhány kalandozót és minden más laptípust. Jelenleg korfordulón az egyedi soron ebben a kiegészítőben van a legtöbb kalandozó, összesen 21 darab. A skála másik végén pedig az Idők tengere van, ahol mindössze 5 darab volt belőlük. Ott viszont akciólapból 15 volt, míg itt csak ennek a harmada. De a KK kalandozó központú kiegészítő, és ez jól is van így.
Nézzük a lapokat egyenként.
Rancidias pusztítója 3/2/2
A birodalmi légiósok egymás tápolják. Bontotton egy ilyen pusztító a nagyfőnökkel beállva ingyen darálta be az akadályozó csapatomat. Rancidias ugye 3 MP-ért hoz egy ilyen légióst, ami Qus Quar mellett 5-ös szintű, a gyakori légiós ezt feltornássza 6-ra. Portyázással. Csak legyen rá elég MP-nk.
Semneth 4/3/4
Ő még várja egy kis játékszerét, de úgy vizionálom, hamarosan teljes erővel berobban a metába. Minden képessége táp. A dombóvári OVV után már elvileg feltűnhet belőle egy-egy a versenyeken.
Jovidon harcosa 2/2/1
Ez a lap sajnos még besúgóval ingyen hozva is gyenge. Annyi menti meg nálam, hogy egy nő lovagról beszélünk, ami növeli az érdekesség-faktorát.
Detheth 4/3/3
Csinos kis csecsebecse, én már Useb-Hetként is kedveltem. Ez az új változata is hangulatos, kombós és ezen felül még használhatónak is tűnik. A jövőbe visszatekerés már a Tízválasztónál is szimpatikus volt. A neves lapok “megmentésének” ez egy jó módja. Kalandozók esetében persze nem várható egy ilyen mechanika általános megjelenése, de vannak kivételek.
Izzó szemek 3/2/2
Az életképes tűzvarázslós paklinak kell az ilyen akciólap, mint egy falat kenyér. Ami plusz érdekes íz ebben, hogy amundok is használhatják. Ennek a bontotton kívül marginális az esélye, de ki tudja, mi jön még. Később lehet olyan meta, hol szüksége lehet rá az amundoknak a vérrobbanás mellett vagy helyett.
Lánglobbanás 3/2/2
Ahogy a lovagoknál a frontvonal képében, így a (tűz)varázslóknál is megjelenik ezzel a lappal a védettbe támadás lehetősége. 1 MP-ért amúgy átlagos sebzés lenne, de a dobatás emeli a tétet. Ha lesz életképes varázslós pakli, szerintem többször találkozunk vele, bár a Villám nagy konkurencia most még.
Lovagi lándzsa 3/3/2
Reálisan csak a Begyakorolt döféssel és a Vérzik a sivataggal kombózik a sebzés növelő képessége. A védettből szúrás már kicsit javít a helyzeten, de jelenleg réteglap még. Csak régi Könnyűlovas kopja szerelmesei használják, főként nosztalgiából. Pedig aranyból is kifizethető.
A tudás gömbje 3/3/2
Ettől a laptól leesett az állam, amikor először láttam. Nagyon sajnálom, hogy még ott sem használják, ahova szánva lett. Lehet, hogy Örökség formátumon fogja megmutatni az igazi erejét a kis krados pakliban.
Haditanács 4/5/5
Az Északi kapu kiváltása nagy feladat volt, és a Haditnács minden várt dolgot (felül)teljesített megjelenésekor. Az északival való összehasonlítása azért necces, mert bizonyos szempontból jobb, más szempontból gyengébb nála. Mondhatjuk, ez az ideális helyzet, mert nincs szükség ugyanarra a lapra még egyszer. Örökség formátumon nagy kérdés, hogy melyiket érdemes használni. Talán az egyik fő szempont az, hogy egy szabad toronyszint vagy a 4 laphely fontosabb-e az adott pakliban. Az biztos, hogy valóban a korfordulós meta egyik legmeghatározóbb lapjáról van szó, de Örökségen és Reneszánszon is lehet érdekes kombókat építeni rá. Ezt a lapot önmagában is egy cikksorozaton keresztül lehetne elemezni, mert van benne annyi kraft.
Linora Pentangelin 3/3/3
Őfelségének a csapatszintekre van nagy hatása, ami az erős hatások közé sorolható. Nagykalandozós és kiskalleres dekkbe is bekerülhet. Nevesített, de mint megtudtuk, már nem fogja a kezünket, ha a Jelenben van már belőle egy. Erős annyira, hogy érdemes vele foglalkozni, de jelenleg még nem bontakozott ki igazán ez a szövetséges.
Uma-Ahnat 4/4/3
Vicces módon egy-egy előfordul ebből a lapból olyan paklikban is, ahol egyébként nem lenne keresnivalója. Az erejét mutatja az, hogy sokan igyekeznek beszorítani ezt a szövetségest a paklijukba. A pontszámain is látszik ez. “Kell az ellenfél köpenye? Most csak 1 MP az ára!”
Hanameth szobra 3/3/4
Ez a lap a fukszos és az erioni paklik réme. Ha jelentősebb lenne ezeknek az aránya a metában, nem csak az amund pakliba lenne ez a lap kötelező. Viszont várhatóan az építmények DP értéke nem fog felfelé kúszni a jövőben sem, tehát érdemes fejben tartani ezt a lapot.
Menethi 4/3/2
Egy beszélgetés alkalmával sajnálkoztunk ezen a lapon, mert nagy potenciál volna benne. A harc manőverek burjánzása miatt lehetett volna egy Harida 2.0, de ezt a várakozást nem teljesíti a lap. Még úgy is feledhetőnek számít, hogy van rajta halált okozó hatás.
Numeeth Hat-Neb szobra 3/2/4
A másik amund szoborral együtt a megelevenedő vonalat erősíti az amund pakliban. Érdekes ezt látni, hiszen talán Daik óta nem láttunk olyan dekket, ami ennyire erre a mechanikára támaszkodik. Ha már Daik, ugye ez a bestia leugrasztja egy kalandozóról a csatolt akadálylapot, de az elf nekromanta ezt nem szenvedheti el, hisz annyira eltűnt a süllyesztőben Vadkan miatt. Ennek a képességnek a célpontjai jelenleg inkább hátasok lehetnek, akikkel szintén ritkábban találkozunk mostanában. Johnny ezt a lapot hátascserére használná. Kifáradt a lovad? Itt egy friss.
Amhe-ramun akarata 4/3/4
Az isteni akarat lapok mindig is egy-egy témapakli támogatására törekedtek, ott szinte kötelező a használatuk. Igazán érdekes tény az, amikor más témák is szemet vetnek a lapra. Noir akarata erre egy szemléletes példa. Van-e ebben az esetben olyan létező – vagy még nem létező – dekk, amiben megéri kifizetni a 2 MP-t ezekért a képességekért? Az eseménylap drágítást a kontroll vonalon mozgók értékelhetik, jelző termelést pedig valami érdekes feláldozós vagy hatásért beforgatós lapok. Egyik oldalon a Vérpusztító integet, a másik oldalon a Koplaló rabszolgafelügyelő és a Törzsi beavatás. Persze, minden ilyen kombónak új ellensége a 3/1-es tűzvarázsló.
Nephileen sugallata 3/3/2
A “mobilozós angyal” egy nagyon érdekes eseménylap. Sorból-sorba átható akciókat semlegesíthetünk vele beforgással. A Godon leigázása, a Százlépéses lövés és a Lélekörvény kavarása fájdalmas hatások, de annyira marginális a használatuk, eddig kevesen gondolták, érdemes ezt a lapot belerakni a paklijukba. A “két lapért húzhatsz egyet” beállt kéz esetén viszont nagyon jól jöhet, de ez sem elég erős a versenypakliknak. A másik gyengéje a lapnak, hogy szedi a manacsapda. Ettől függetlenül az Allrinos pakliban jól érzi magát ez az eseménylap, mert a kacajt előbb leszedik, mint ezt.
Templompiramis 4/2/4
Az utolsó testes paklikban mindig megtalálhatjuk ezt az építményt, mert jól megtervezett, erős lap az abban alkalmazandó a stratégiához. Kombók szempontjából viszont kicsit sovány. Kíváncsi lennék, hogy a tesztelők ezen a sloton milyen építményt terveztek volna a szövetségeseknek.A halál terme 4/3/4
Ez a lap a tróntermes időket idézi, amikor az első kör az építkezésről szólt. Nagyon erős hatás, ami a kiskalandozós dekkek ellen ad egy hathatós védelmet. A képesség erősségét jelzi, hogy nem csak az amund paklik használják ezt a kezdő toronyszintet.
A kedvenc grafikám
Ebből a 18 lapból nagyon nehéz volt választani, de végül a halál terme nyert. Ez a grafika egy egész történetet mesél el. Amúgy a grafika elkészítéséről van is egy cikk a neten.
Vége?
Egyrészt megint csak várom a hozzászólásokat a fórumban vagy a Társalgóban, hogyan értékelnétek ezeket a lapokat. Másrészt ez a cikksorozat – várhatóan a jövő héten – folytatódni fog a Kékarcú mitikus lapjainak az értékelésével.