Két hónap telt el a Kékarcú bontott versenye óta, öt hónappal ezelőtt kezdődött a felvezető kampánya a kiegészítőnek. Ez az időtáv már alkalmas lehet arra, hogy hogy az első érzelmeket félretéve, kicsit tárgyilagosabban vághassak neki az új lapok értékelésének. Ez a műfaj persze mindig a szubjektivitás talaján mozog, de az eddigi versenyek eredményei, paklijai is segítenek most nekem. Amennyire csak tőlem telik időtálló értékelést szeretnék adni, de ez nem lehetséges. Csak a jelen pillanatra és a jelenleg rendelkezésre álló információkból fogok dolgozni.
Mondok is egy gyakorlati példát erre. Emlékszem, amikor kijött a Cranta kiegészítő, feljött a szokásos kérdés: “melyik lesz a legdrágább mitikus lap?”. Akkor a szavazásban ezt írtam: “Tipp: 1. Hűségesek pikkelyvértje, 2. Falánk, 3. Amt-Nar” Bejött? Hát, attól függ, mikor tettük fel ezt a kérdést. A mitikus kalandozók mindig drágábbak voltak a vértnél, sőt Thóreg is aquirosan megelőzte. A pikkelyvért ára a másodlagos kereskedelmi piacon a futottak még kategóriában kullgott egészen a Kékarcú megjelenéséig. Most viszont átesett a ló túlfelére, gyakorlatilag megelőzött árban minden crantás lapot. Nagyon sokan keresik, túlárazott lett. Meddig marad ez így? Ki tudja.
Szóval csak óvatosan a végletes megjegyzésekkel.
Módszertan
Az értékeléshez háromféle szemmel tekintettem a kártyákra. Mennyire hangulatos/kombós/versenyerős-e az a lap. Egy ötös skálát alakítottam ki, amihez igyekeztem megszólítani magamból egy Timmy, egy Johnny és egy Spike játékos szellemét. Remélem, valamennyire sikerült elérnem ezt.
- Mit szeret Timmy? Hangulatos lapot, ami mondjuk a kedvenc regényét hozza el a kártya világába.
- Mit szeret Johnny? Olyan lapot, ami bár talán önmagában semmi érdekeset nem csinál, de 3-5-7 másik lappal együttműködve viszont valami meglepőt és erőset villanthat.
- Mit szeret Spike? Egy lapot és paklit, amivel a versenyen győztes meccseket lehet behúzni.
Tehát minden lap megkapja ezt a három értékelést, és emellett igyekszem egy jó és egy negatív dolgot mondok róla.
Az értékelések
Csákány Trabbal 4/3/3
Az egyik kedvenc egyedi lapom a kiegészítőben. Benne van a “Trabbal, ZÚZ!” érzés. Viszont első körben megfogja egy A halál terme, ha nem jött ki még a Qus Quar.
Ravenar hadseregének zászlósa 3/2/3
Mondhatnánk viccesen, hogy ez a lap egy pakliba sem kerül bele, de nem azért, mert gyenge. Az egyik legkeresettebb egyediről van szó. Bontotton még önmagában is durván erős. Emiatt nehezen és drágán beszerezhető lap. Johnny a gömbbel kombózná össze.
A felperzselő osztag feketelángja 3/3/2
Morcos tűzvarázsló, aki élőhalott. Ha belőle kettő-három lent van a sorunkban, az ellenfélnek elég gyorsan lepörög a paklija. Tűzvarázslós dekkbe jó csak jelenleg, bár megnézném, mit alakít egy csontmesteres pakliban.
A Kobratáncos 4/2/3
Vierre maradt az igaz neves változata is, a frissítés jól jött neki, de hű maradt az eredeti laphoz is. Sárkánytánc nélkül is durva dolgokat művelhet a Haláltánc heve és Kockázatos merénylet segítségével, de jelenleg csak a Renegátos pakliban versenyképes.Kahír el Muhmed Isaba 4/3/2
Ő is nagy kedvencem. Kár, hogy még nincs rá életképes pakli, pedig a jelenbe kerülős képessége Féregjáratért kiált. Megnézném a kimondhatatlan nevű aquirral milyen duót alkotnak, de ez már túl Johnny.
Lánggal szentelő 3/3/3
Bontotton táp volt, máshol is az. Belőle befér egy-egy darab nagyon sok dekkbe. Megjelenésekor a rinnák, lovagok mennek a lecsóba. Tényleg nem tudok belekötni ebbe a lapba.
Lankont pajzsa 2/3/1
Trabbal magányos játékos, ez hangzott el a tesztelői streamen. Én is úgy próbálgattam mostanában, de bizonyos esetekben lehet tud neki adni ezzel a lappal egy kicsi tempót. Amúgy sajnos nem túl használható jelenleg, pedig 3/3-asként jön le legtöbbször.
A Szent Légió lovagja 3/2/2
Sajnos ez a lap nem fér semmilyen versenydekkbe, pedig ad tempót és gyógyítást is. Kicsit érthetetlen is ez nekem. Talán jön mellé még valami, ami erősít rajta.
Fosztogató 3/1/2
Ideális esetben 4/4-es kalandozóról van szó, de még ez is kevés a pakliba kerüléséhez. Begradzsa 2.0.
Habib al-Fulani 3/3/2
Aranyból ostromol, jelenbe kerüléskor lapot keres. Érdekes koncepció, de nagyversenyen még nem láttam eddig ezt a kalandozót. Őt egy besúgós pakliba tudnám elképzelni.
Homokban rejtőző 3/2/2
Eatian pakli oszlopos tagja. Nem a legerősebb, de első körökben vele érdemes mozgolódni a főnökasszony helyett. Frontvonal áttörése miatt viszont nincs már annyira biztonságban, mint a régi időkben a Szellők leánya. Azt ugye mennyire szerettük.A Vér Nélkül Való vadásza 3/2/2
A második homoki elf. A gyógyítós képessége elég táp.
Viharszító 3/3/2
A homoki elfek közül ő bír a legerősebb képességekkel, de ő is jön le a legdrágábban. A bennem élő Johnny azt mondja: “Arguren hanyatlását az ellenfélnek, aztán portyázást az elfnek!”.
Radovikánus fegyvermester 2/3/2
Amikor először láttam, azt mondtam ez nagyon táp. Terda pakliba kötelező elem, de máshogy még nem láttam játékban.
Amhe-démon 4/3/4
Ez a lap a jó árú, keresett egyedik közé tartozik. Bár vannak rajta korlátozások – valószínűleg az akasztás miatt – de a többi képessége ezt nagyon is ellensúlyozza. Utolsó testes pakliba majdhogynem kötelező elem.
Az Egység hirdetője 4/4/4
Mindhárom játékostípust képes szerintem megszólítani, ez a pontszámain is látszik. Többféle amund dekkbe passzol, a faéktől a durván kombósig. Nagyon jól eltalált lap.
A Skorpió 4/2/2
Ő is a Renegát állandó társa. Hangulatilag nagyon jó, hogy látjuk, mi lett a kis Raszibból, amint felkarolták. Egyelőre viszont nem állhat saját lábra, talán a második igaz neves változata.
Bálványmester 4/3/3
Látjuk ugye magunk előtt, ahogy a regényben a bálványmester megizzasztja a hősöket. Ez a feeling a lapon is átjött. Amund pakliba jó, másba nem is szánták a tervezők, gondolom. Bár Johnny megkérdezné, Belső iskola szerafistája?
A kedvenc grafikám
Az első 18 egyediből a A Kobratáncos a kedvencem. Máté az elsők között mutatta meg a nagyközönségnek. Nem vitatkozom vele.
Vélemények?
Ti is ilyen pontszámokat adnátok ezeknek lapoknak? Nektek melyik a kedvencetek ezek közül?
Jövő héten jön a folytatás a következő 18 lappal.