Szórakozónegyed
Főként a tehetősebb polgárok és külhoniak igényeit szolgálja. Számtalan Ellana-szentély, nyilvánosház, fürdő, színház mellett megszámlálhatatlan játékbarlang és kaszinó található itt. Nincs olyan szerencsejáték, amit ne próbálhatnának ki a hazardírozni vágyók. A csalók és hamiskártyások kiszűréséről a Játékmesterek céhe gondoskodik, bár egyesek megkérdőjelezik a szervezet hitelességét. A privát termek mélyén nem egyszer röppennek föl kétes híresztelések, hogy a céh fölött már régóta alvilági körök gyakorolnak befolyást, és a kaszinók krupiéi mindig a ház érdekében bűvölik a kockát.
A negyed ékessége a kolosszális Rivini Aréna, ahol nem múlik el hét látványos gladiátorviadalok nélkül. Az amfiteátrum óriási: több százezer nézőt képes befogadni, mégis ha igazi hírességek érkeznek, sokan nem jutnak belépésre jogosító agyagkorongokhoz. Toroni rendszerű csapat küzdelmek, a dzsadok által kedvelt állatviadalok, vagy több száz fős csatajelenetek kápráztatják el a küzdelemre szomjazó közönséget. Nem egy kalandozó köszönheti hírnevét az aréna porondján elért sikereinek. A viadalok kimenetelére számos helyen lehet fogadni, és olykor hihetetlen összegek cserélnek gazdát. Talán épp ezért kételkednek sokan, ha az esélyes bajnok váratlanul veszít.
Vannak azonban, akik ennél is egzotikusabb szórakozásra vágynak. Úgy hírlik, jó pár alvilági szervezet tart fenn titkos küzdővermeket, ahol a meghívott kevesek jóval gyilkosabb összecsapásokon élhetik ki vérszomjukat. Bár a városi őrség igyekszik felszámolni az illegális viadalokat, rossznyelvűek szerint valójában épp a herceg húzza a legnagyobb sápot a bevételükből.
A negyed leghíresebb látványosság mégis a Critai Táblát rejtő üvegpavilon, melynek környékére több tucat fogadóiroda települt. A táblán harmincegy hatalmas zafír- és alexandritfigura játszik egymás ellen, immár kétezer éve ismeretlen szabályok szerint. Számtalan tudós és bölcs próbálkozott a játék megértésével, ám csak elméletek születtek, hogy azután egy-egy újabb – ki nem számított – lépés alkalmával megdőljenek. A leghíresebb sem tartotta magát tovább tíz hónapnál. Ekkor kezdtek fogadásokat kötni a következő lépésre: egész vagyonokat lehet nyerni, ha a fogadó eltalálja a következő lépést.
Kereskedőnegyed
Kikötőjének dokkjai a kontinens leghatalmasabb tengeri járműveinek fogadására is alkalmasak. Irdatlan mennyiségű áru, drágaság és készpénz áramlik át errefelé; nem meglepő hát, hogy az egyenruhás fegyveresek és a zsoldba lépett kalandozók sokkal gyakoribbak itt, mint Erion más részein. A negyed északi részében, a Palotanegyed szomszédságában áll az Erioni Hercegi Bankház. Ez az illeték és adóaranyakból emelt gigász, melybe a legtávolabbi vidékek tehetősei is megfordulnak, hogy értékeiket biztonságba helyezzék.
A negyed déli része a kiskereskedők, a különféle mesterségek művelőinek birodalma. Mint minden jelentősebb ynevi településen, Erion Kereskedőnegyedében is saját kis világot hoztak létre a dzsadok, a sivatagi istenek nélkülözéshez szokott, dologra és nyerészkedésre egyként serény gyermekei. Itteni kolóniájukat – talán a körülmények miatt – a szokásosnál nagyobb összetartás jellemzi, és mert érdekeik állandóan keresztezik egymást, fegyveresei össze-összecsapnak az Imeko-torony bérenceivel vagy a Gorviki testvériségekkel. A rég dúló küzdelemben egyik fél sem képes felülkerekedni, torzsalkodásuk azonban lélegzethez juttatja mindazokat, akiket egy győztes alvilági hatalom könnyűszerrel adófizetőjévé tehetne.
Az Imeko-torony gazdái enoszukei bevándorlók, akik a maguk kétes útjain juttatnak élvezeti cikkeket a városok városába, és semmiféle gazságtól nem riadnak vissza, hogy érdekeiket – akár a törvénytisztelő hatalmasságok ellenében – megvédelmezzék. Suttogják azonban, hogy a herceg még velük is kiegyezett, és hogy bankházának jövedelmét nem átallja az ő sötét ügyleteikből származó aranyakkal gyarapítani. Az Imeko-torony ura egyszer véres összetűzésbe keveredett egy Gorvikból elvándorolt famíliával, ami a torony – és vele együtt gazdája – pusztulásával zárult. Ezután a szukéknak csak megtűrt szerep jutott a Kereskedőnegyedben, ám mióta a Senko palota ura megszilárdította hatalmát, sápszedői és pénzbehajtói újra feltünedeznek a kikötőben.
Örömnegyed
Ha bujálkodásra, féktelen orgiákra, olcsón vagy méregdrágán mért szerelemre, borokra vágysz, itt megvásárolható mindaz, amit el tudsz képzelni. S rengeteg olyasmi is, amiről eddig álmodni sem mertél. A negyed nem tartozik Erion legbiztonságosabb területei közé, de hát az itteni szolgáltatások mindig is szoros kapcsolatban álltak az alvilág sötétben rejtező nagyjaival. Akadnak azért utcák, ahol nyugodt lélekkel járhat-kelhet az utazó, de vannak olyan zugok is, amelyek lakói nem szenvedhetik, ha a negyed kínálta örömökből mások is részesednek.
E helyütt áll Ellana erioni főtemploma, ahol bárki illő körülmények közt áldozhat a gyönyör oltárán. A papnők a legmagasabb fokon művelik a szerelem művészetét – el lehet képzelni, milyen bőkezű adományért hajlandóak az áldozat bemutatására. Hasonló, ám egyszerűbb létesítményből több száz akad negyed-szerte: alkalmi vagy állandó szeretőt a nap bármely szakában vásárolhat itt az ember.
Itt található Erion legnagyobb Noir-szentélye is, melynek falai közt az Álmok Őrének felkentjei kalauzolják a betérőket – beszélik, jó pénzért még a képzelet szellembirodalmára, az Antissre is kaput nyitnak a hozzájuk fordulóknak. Az Örömnegyed tavernáin és csehóin számtalan kisebb és fél tucat nagyobb italkereskedő klán osztozkodik: számokban csaknem kifejezhetetlen az a szeszmennyiség, melyet az itt élők és a vendégek nap mint nap magukba döntenek. Ha másutt nem is, itt biztosan kapható mindaz, ami Ynev földjén megterem, s amiből a kontinens furfangos lakói szesztartalmú nedűt kotyvasztanak. Az orkok pálinkájától az aszisz lavaíoson át minden beszerezhető itt, a hétfürtös predoci éppúgy, mint az aunok uscayhapárlata.
Élelmes céhek foglalkoznak a kicsapongani vágyók biztonságával: napi javadalmazásért rátermett testőröket fogadhat, aki sem a kártyában, sem a szerelemben nem kíván a véletlenre bízni semmit. Ők aztán megvédik, ha bajba kerül – bizonyos felárért akkor is, ha ő volt a kezdeményező –, s ha szükséges, a görbe este után haza is fuvarozzák.
Utazónegyed
Az Utazónegyed lakói kalmárok a legrosszabb fajtából; itt a legnagyobb az esély arra, hogy átverjék a tájékozatlanokat. Minden kapható a bazárokban: a látszólagos olcsóság silány minőséget takar; néhány kivételtől eltekintve nem érdemes itt sem eladni, sem vásárolni. A kivételeket az élőlények képezik. Kutya, ló, vagy bármilyen négy- és kétlábú beszerezhető, s a Keleti fal mellett több négyzetmérföldön várja az érdeklődőket a rabszolgapiac. A piacot magas vaskerítés övezi, a középpontjában található szabad téren állnak az eladásra szánt rabszolgák. Körben barakkok a „friss” árunak és az őröknek, meg néhány hatalmas élelemraktár. A piacolás hajnalban kezdődik, ilyenkor érdemes vásárolni, mert ekkor még kevesen vannak, ezért az árak is nyomottak.
Külön utcában tanyáznak a vajákosok és a méregkeverők, akik szakismeretüket jobbára bódító vagy ártó párlatok, balzsamok és löttyök előállításának szentelik. Sajátosan felszerelt fogadók, az úgynevezett bódulattanyák várják a feledésre vágyókat – főzeteik a gyors könnyebbségért cserébe hosszan tartó rabságba taszítják az óvatlanokat, felhajtóik pedig éppoly nehezen tágítanak, mint a csillagászati összegre rúgó adósságok behajtására küldött gyilkosok.
Szegénynegyed
A kerület öntörvényű fertő, ahol csak a legmegátalkodottabbak (vagy a legelkeseredettebbek) keresnek boldogulást. Tolvajok, gyilkosok, lezüllött alakok, akiknek nincs veszítenivalójuk. Aki el akar rejtőzni a nagyvilág elől, jobb helyre nem is tévedhet.
A Szegénynegyed elhanyagolt bérkaszárnyái előtt kuporgó fáradt koldusok nyomorúságuk nem talmi, rongyaikat sem cserélik a nap végén tisztább ruhára. A sikátorokban orrfacsaró a bűz, a viskók és romos házakhoz képest valóságos palotának tűnnek a többi negyed legegyszerűbb épületei is. Mocskos utcagyerekek lézengenék mindenfelé, akik rég megtanulták, hogy az erre járóktól legfeljebb néhány rúgást kaphatnak. Ha egy lovas vágtat el mellettük, távolról csodálják az állatot. Némelyiküknek a nyál is összefut szájában: hetekre megoldaná vele az élelemszerzés gondját.
Aki nem ismeri errefelé a járást, nem jut messzire. Mire észbe kap, már lerántottak a lóról, esetleg hullaméreggel preparált nyílvessző dönti ki alóla a hátasát. Utána hiába pattan fel dühödten, és ránt kardot – senki sem rohan rá. Az ablakokban üres tekintetű páriák lapulnak, és a kőzáporuk elől nincs hová menekülni. Hány kődarabnak kell eltalálnia valakit, hogy vérmocskosan a földre zuhanjon? Újra talpra áll? Sebaj, van omladék elég. Csuk utána rohanják meg, de az itt lakók gondosan ügyelnek rá, hogy életben maradjon. Úgy Tharr emberáldozó papjai többet fizetnek érte..
Temetőnegyed
A holtak negyedét hatalmas fal övezi, aminek magassága majd mindenütt meghaladja a tíz lábat, vastagsága legkevesebb három láb. Négy főbejárat nyílik rajta: hatalmas, abbitacélból kovácsolt kapuk ezek, körülöttük fiatornyok és gyilokjárók. E véd művekre a falakon kívül lehet feljutni, hisz elsősorban arra szolgálnak, hogy a Nekropoliszon belül tartsák az egyszer már odajutottakat. Erion fennállása alatt mindössze négyszer került sor komoly csatára a falakon, a Hetedkorban eddig egyszer sem.
A fal mögött szabályos utcák húzódtak egykor, a telkeken azonban nem lakóházak, hanem különböző méretű sírok, kripták emelkednek. Mára oly zsúfolttá vált a Nekropolisz, hogy csak kevesen ismernek minden ösvényt, s egész kis expedícióra készülhet bárki, ha meg kívánja látogatni valamely rég itt porladó rokonát. A sírokon kívül számtalan szentély, templom rejtőzik a parkban – az itt élő és dolgozó papok, szerzetesek híre a negyedével vetekszik. Mondják, Ynev legerősebb papimágia-kisugárzása innen ered, s ez érthető is, hisz az eltemettek igen nagy számban térnek vissza az Elsődleges Anyagi Síkra éppen itt, a papi rendek pedig mindent megtesznek, hogy legalább szentélyeik háborítatlanok maradjanak.
Az itt kísértő élőholtak egész kis birodalmakat hoztak létre, vezetőik gyakran azok a papok, akik valaha itt teljesítettek szolgálatot. A túlvilági nyugalomhoz nem elég, hogy valaki az isteneknek tetsző módon éli életét; azt, hogy visszajár-e, sok tényező befolyásolja. Halálának körülményei, a temetési szertartás, s persze, hogy szentelt-e maga a föld, ami befogadja. A Nekropoliszban pedig a papok is gyakran szörnyhalált lelnek, és mint mondják, jó, ha a kripták egytizede szentelt.