Az emléklapokhoz a dél-nyugati régió helyszínein, Balatonlellén, Pécsen és Szigetváron juthattok hozzá: ritka lapot kap minden nevező, az első négy helyezett jutalma pedig egyedi lap. A lapok három hónapos ciklusokban váltják majd egymást, így az egy paklihoz szükséges mennyiséget össze lehet gyűjteni. A megvalósításra sikerült megnyerni Zargas mestert, így ismét igényes kivitelű lapokat vehettek kézbe.
Újdonságként, a versenygyőztes lap mintájára bevezetjük a questgyőztes lapot is. Ezt minden olyan játékos megkapja, aki teljesíti a verseny küldetését, egyetlen megkötéssel, miszerint ezt a lapot egy helyszínen csak egyszer nyerheti el valaki. Ezt nem regionális lapnak szánjuk, bármely helyszínnek felajánlunk belőle, aki szeretne ilyen lapot osztani.
A lapok a családi kötelék témája köré lesznek felfűzve, így egy új (természetesen ismét nem hivatalos) kulcsszóval gazdagodik a játék, ez pedig a rokon. Azonos névvel rendelkező kalandozók rokonnak minősülnek (mint a Tamurák, Sichettik, stb.), illetve mindazok, akiknek a nevében, színesítő szövegében, vagy képességében van valami rokoni kapcsolatra utaló dolog.
A sok duma után térjünk a lényegre és lássuk első párosunkat, akik nem mások, mint a híres-hírhedt Coimbra kuzinok! Mindenki találkozott már eme úriemberekkel, filmográfiájukból több kiegészítőnyi lap is bőven kitelne.
Az ifjabb és cingárabb Coimbra, Bastiano a gyengébbik nem nagy kedvence. Zsugabubus gleccserkék tekintetének nagyon kevesen tudnak ellenállni, ugyanakkor a női praktikák hatástalanok vele szemben. A nyers erő helyett az ügyességet és a fortélyt használja a közelharcban. Kuzinjához hasonlatosan kedveli a drága kincseket(amik néha nincsenek – a szerk.) és egyéb csecsebecséket, de ezekből a legritkább esetben húz hasznot, azokat mindig valami jó ügy érdekében használja fel.
8/4 Bastiano Joao Coimbra, Coronilla y Azevedo dinasztia leszármazottja, Zsugabubus H-H/Szv/T
F: 9, A: 8, M: 8 Akrobatika II, Álöltözet, Veszélyérzék
Kincskeresés 3
[] Női kalandozók képességei és laphatásai nem hatnak rá kivéve, ha irányítója úgy akarja.
[] Közvetlenül azután aktivizálható, hogy Kincs küldetést oldott meg. A Kincs a Múltba/Mélységbe kerül és irányítója annyival olcsóbban idézhet le egy nevesített kalandozót az adott fordulóban, amennyi a Kincs értéke.
[] Ha rokonával vesz részt manőverben, akkor ő és a rokona ingyen játszhatnak ki olyan akciólapot, amelynek nevében szerepel a düh szó.
Vele ellentétben Antonio nem a finomkodásáról híres, félelmetes testi erejét kiképzésének köszönheti: a mendemondák alapján hazájában az első volt, aki egy percen belül úszta meg a 100-at… Az ökölharc nagymestere, de bunyó közben bármely keze ügyébe kerülő eszköz halálos fegyverré változik, legyen az berendezési tárgy, boroskancsó, vagy akár egy elhalt ősaquir valamely becses testrésze. Miss Mázlit mindenek felett tiszteli, de ez nem akadályozza meg a mázlifaktor csökkentésében. Ehhez a környező állatvilág segítségét veszi igénybe, szót ért akár egy Rukh madárral, de sárkánnyal is hallották már társalogni.
10/5 Antonio Coimbra, Coronilla y Azevedo dinasztia leszármazottja H-H
F: 11, A: 6, M: 7, Álöltözet, Pusztítás II, Úszás II
Kincskeresés 4
[] Sikeres pusztakezes támadással +1 szintet sebez.
[] Irányítója minden mentő, próba és támadásdobást legfeljebb annyival módosíthat, amennyi nyílt bestia van a Jelenben.
[] Képesség aktivizálásának feltétele egy hozzá csatolt lap feláldozása. Irányítója az ellenséges csapat tagjai között kioszthat legfeljebb annyi sebzést, amennyi a feláldozott lap Kincs értéke. Pusztakezes támadásnak minősül.
Ez a két kincskereső tank önmagában is sok akadályon átverekszi magát, de ha a két kuzin vállt vállnak vetve indul harcba, akkor könnyen dühbe gurulnak. Ilyenkor az istenek irgalmazzanak azoknak, akik az útjukat keresztezik.
Végezetül íme a küldetés teljesítésért kapható lap, aki nem más, mint a rettegett:
6/4 Questhuszár, A küldetések megszállott teljesítője, pakliépítő, Nincs kasztja
F: 9, A: 9, M:9, Építészet II, Legendaismeret, Stratégia
[] Irányítója választhat neki egy nevet, kalandozó fajt vagy népet, hovatartozást, jellemet, alkasztot és ahhoz tartozó főkasztot.
[] Bármely küldetés feltételét teljesíti, ha van a csapatában rokona.
Johnny-huszár egy igazi elvetemült gazfickó, aki nem ismeri sem a lehetetlen, sem a top pakli fogalmát. Gátlástalan építőszenvedélyének mindent alárendel, sokszor még a valódi nevét is feláldozza, csak hogy céljait elérje. Származását homály fedi, egyedül annyi bizonyos, hogy anyja egy alakváltó volt, az anatydák fajából, de nemzője gyakorlatilag bárki lehet. Világra jövetelét kilenc hónappal megelőző orgián jelen volt több zauder, néhány ordani ügynök, és valószínűleg több, névtelenségbe burkolózó nagykalandozó is. Ha hinni lehet a szóbeszédnek, azon a bizonyos esten Gerum Olofra mellett egy toroni ork énekmondó, bizonyos Vasharapó húzta a talpalávalót a féktelen mulatozáshoz. A legmerészebb feltevések szerint születésében egy aquir átkos praktikái is szerepet játszottak…
Ezek lennének a február és április között elnyerhető lapok. A Coimbrákhoz természetesen dukál egy kincs is, de ez maradjon meglepetés a márciusi pécsi regionális versenyig. Legyen elég annyi, hogy viselőjének erőt és mindent lebíró akaratot ad…
Mindenkit várunk szeretettel a versenyekre, gyertek el minél többen! Különben dühbe jövünk…
A szervezők nevében: anon.