Sziasztok!
Örülök, hogy már-már rendszeressé vált a lapbemutatós pénteki cikkem. Aki figyelmes volt a mai élő videóból prognosztizálhatja: két hét múlva már a kampány részeként mutathatok be nektek pár nyalánkságot! De ne siettessük a jövőt, nézzük a mai felhozatalt.
A megjelenés óta érezhetjük, hogy a Kékarcúban megjelenő témák közül mindegyiknek megvolt és megvan az időszaka. Az megjelenés utáni Garran-Amund uralkodást Rancidiaséknak sikeürlt megtörniük a kezdőcsomaggal, majd a hős amundvadász Messor elkezdett uralkodni a meta felett. Meglátjuk az új ultrarendszer amundja, Amuntheet hat-neb mit alakít az erőviszonyokon, de úgy gondolom a csöcsös-bögyös mítikus királynő, Eatian megkapja azt a szövetségest, amivel végre méltó módon felveheti a versenyt a kiegészítő többi témájával. A mélysivatag népének küldetése már jelezte nekünk a lap érkezését, de a szálfatermetű hadúr, amundok legyőzője, jelenleg nem kalandozóként fogja népét támogatni. Lássuk hát:
Bevallom őszintén nem vagyok semekkora tudora a háttereknek, igazi szakbarbárként csak a lapok játékerejével, esetleges működési lehetőségeivel tudom felkelteni a figyelmeteket! Szokásomhoz híven egyesével vizsgálom meg a lap képességeit:
[] Játékosának küldetéseihez Jelenbe kerülésük fordulójában az ellenfél nem csatolhat akadálylapot.
Különösebb magyarázatra nem szorul. Szabad utat biztosít a küldetéseinkre, csak az ellenséges csapatokkal kell valahogy megbirkóznunk, de erre megvannak a saját kis kockázatos, alattomos rajtaütéseink a Taba el Ibara homokdűnéi között.
[] Akkor aktivizálható, ha játékosa megoldott egy Mélysivatag helyszínű küldetést. Célpont kalandozó sérült helyzetbe fordul, kivéve, ha annak játékosa kifizet 1 MP-t.
Egy jól használható képesség, csak ne felejtsük el használni! Taposhatjuk ellenfelünk erőforrását, természetesen a legjobb akkor kihasználni ha ellenfelünknek már nincs elköltendő MP-je, ezt jól megtámogathatja a snilföldi Rajtaütés hiszen bármelyik nagy fülü kiskatonánk átgyalogolhat rajta!
[2] Játékosa sorába egy Homokban rejtőző kerül.
Kezdünk belendülni! Akárhányszor próbáltam homoki elfjeinket csatasorba állítani, komoly gondnak éreztem hogy a főnökasszony érkezése után az első manőverrel tulajdonképpen “All-in” szituációra vagyunk kényszerítve. Bátor uralkodónőnk népének felvirágoztatásához el kellett indulni az első küldetésére, hogy társai gyorsan előbukkanjanak a buckák közül. Ezzel a képességgel, már első körben akár legalább kétszer, egyik sikeressége esetén akár háromszor is küldetésre indulhatunk. Hosszútávon látható azért hogy nem tudjuk felvenni a versenyt ár/szint arányban a mai hordával, mégis sokkal több tempónk lesz hosszútávón mint amit eddig tudott a paklink.
[] Játékosa kikeres egy Mélysivatagi helyszínű küldetés lapot Jövőjéből.
Spicli kifaggatása – fejlesztett verzió. Érezzük ugye, hogy negatív hatás nélkül vesszük ki kezünkbe azt a küldetést amire szükségünk van. Miután kivettünk egy rajtaütést, kellő fejtörést okozunk ellenfelünknek.
Összegzésként úgy gondolom a négy képességgel kellően komplex támogatást kap Eatian népe, alig várom hogy megjelenjenek a metában, tovább színesítve a lehetőségeink tárházát és olyan paklit vehetünk majd kezünkbe, amitől mindenki tartani fog. Szóval tessék eljárni a BarCraft falai közé szerdai klubnapokra, így tietek lehet a lapból megjelenő első példányok egyike!