– Hatalmas ez a csarnok. Mindig hatalmába kerít a nagyzolás, akárhányszor erre járok – kuncog egyet saját humorán a gyönyörű, vörös fürtű teremtés – Megtudhatom végre, miért is akartál pont itt találkozni velem?
– Mindent csak a maga idejében, kedvesem! Egy kis játékra szeretnélek invitálni, de a szabályokat, és célokat inkább magam mutatnám be! – kis szünetet tartott. – Rég jártam végig ezt a csodás… – a kedves arcon az ajkak kicsit mosolyra szaladnak -… múzeumot. Olyan időtlen illatok járják át ezeket a falakat, mintha minden alkalommal minden apró részlet változna, és mégis minden olyan állandó. Nem igaz, kedvesem?
A két nő közelebb lépett a csarnok közepén álló szoborcsoporthoz. Az elevennek tűnő alakokat egyetlen hatalmas gránittömbből faragták, mit a rózsaablakokon beszűrődő szivárványszín fény varázsolt élővé. Vésőnyomot a legélesebb szeműek se találnának – kétség sem férhet hozzá, hogy alkotóik mágikus erők segítségével dolgoztak.
A fekete hajú nő, obszidián-feketén fénylő szembogarával végigsimított a középső szoboralak gránitvértjén.
– Airun al Marem, a Sötét térítő – Darton papja, aki kikiáltotta magát Darton prófétájának. Kitagadták, majd Rowonba települt és háborút hirdetett sajátjai ellen – rebegte a szavakat szinte önkéntelenül a vörös hajú nő, miközben körbejárta a szoborcsoportot – Alex con Arvioni, a Vaskezű. Darton félearcú amund híve, Krilehor egyik legyőzője. Alyr Arkhon, a félelf nekromanta, Doran diplomatája. A XIV. Zászlóháborúban nagyban hozzájárul a Vörös hadurak győzelméhez. és persze drága barátjával, Tier nan Gorduinnal az Elátkozott Vidéken is igazán hősies tetteket hajtott végre – próbálja látszólag visszatartani nevetését, de papírvékony, vérvörös ajkai így is gúnyos vigyorra fakadtak.
– Elég! – a fekete hajú nő szavai talán nem is torkából szóltak, úgy visszhangoztak a csarnok teljes hosszában. Szemei egy pillanatra mintha sötét árnyakat szórtak volna. – Nem a tetteik a lényeg, hanem éltük. Mindnyájuk sorsfonatába belekeveredett egy aprócska csomó, ami megváltoztatta valójukat. Fontos mozzanatok, melyeket a balga halandók talán csak véletleneknek neveznének.
– Véletlenek? Kacagnom kell a szó hallatán!
Néhány percig némán bámulták a régmúlt pillanatának kőbe formált vetületét, amint a három férfialak az eget kémleli, mintha pont a csarnok freskókkal díszített felső kupolájának mintázatát próbálnák megfejteni. Kék és sárga vonalak megmagyarázhatatlan kígyózása, hol egymásba fonódnak, hol teljesen eltávolodnak egymástól. Az egyszerű szemlélő számára teljesen érthetetlen művészet.