Aki a bronz-pentagramma alapján a cím ellenére a Legendák-sorozat folytatására vár, mire a cikk végére ér, fogja látni, hogy miért esett mégis erre a választásom.
Ahogy a közelmúltban jónéhány, úgy ezen mostani cikk is eléggé rendhagyó lesz. Aztán, a téli csendben visszatérek saját kisbolygó-övezetembe, a pakliépítéshez.
Nem lehet szó nélkül elmenni Zargas mester Legendái mellett. Ahogy sokan jeleztétek, ezen cikkek archív értéke felbecsülhetetlen, valami olyat kaptunk vissza általuk a Teremtés korának mítoszai közül, amiről azt hittük, már csak a ködóriások letűnt királya emlékezhetett.
Nem célom ezeket a cikkeket túllicitálni, vagy klónvarázs-manakinyerés célpontjaivá tenni. A célközönség nem is ti vagytok valójában, hanem a 20 év múlva regnáló M.A.G.U.S.-kártyázó nemzedék. Ti ezekben a talán korfordító napokban éltek, itt lehettek. Talán nem érzitek annyira illusztris karaktereknek magatokat, mint akik az első versenyszezon héroszai voltak. De mégis, akik ott voltak májusban Egerben a Gesztenyésben, és júliusban Pesten a Barcraft 2-ben, vagy a dombóvárin, vagy a hammertimeoson, vagy ott lesztek a szombati kettős versenyen, valami történelminek, voltatok, lesztek, vagytok a részesei.
Két lélegzetvétel
Egyrészt egy első lélegzet, egy (újjá)születés utáni. Hosszú-hosszú kihagyás után újra versenyt kezdett szervezni Székesfehérvár. A Legendákban már említett mágustestvérek regnálasának vége utáni időszakban. Tudomásom szerint 2009 nyarán volt utoljára OVV az ottani Sárkánytűzben. 2015-ben a helyszín maximális diszkrécióval újraindult, meghívásos versenyekkel, hogy az érdeklődők kedvét a kompetitív játék mellékzöngéi ne csorbítsák. Most mondhatná valaki, hogy ha a testvérmágusok székhelye Pyarron, akkor ez Új-Pyarron. Én inkább Erionhoz, a Főnixek Parkjához kötném a versenyhelyszín neve (Főnix Csarnok) alapján, ahol az 5 kyr istent terelték egybe prominens híveik, hogy a világbirodalmat újjászervezzék. Eriont nem pusztította el soha senki, csak időnként elveszített jelentőségét. Aztán szép lassan, szép csendben, ez a szezon lezajlott. A sorozat egy olyan versennyel zárult, ahol egyrészt a végvárak comtúrjai mérték össze tudásukat – a lokális-szezonális ranglista településenkénti legjobbjai egy 8 fős versenyen – nekem ez valahol analóg a panteon-reastautációval – míg a többiek külön. Ez az akció egy hideg, fagyos téli vasárnap délután történt. Valahogy a kettős verseny miliője 2 teljes év után nem az elmúlás, elfeledés martaléka lett, hanem a KránTörvénye bontott verseny óta valaha megrendezett legnagyobb M.A.G.U.S.-rendezvény formációjává nőtte ki magát. Szintén fagyos, téli délután. Ahogy Zargas cikkéből kiderült, ez a kettős verseny-szisztéma már egyszer közreműködött a játék újjászületésében. Hogy 15 év után újra ez történt, szerintem nem véletlen. Amikor az a 8+8 fős verseny lezajlott a székesfehérvári Főnix csarnokban, nyilván senki, a szervező sem tudta, hogy a megoldás milyen történeti visszhangot ver majd. Amikor publicitást nyert, akkor is elhangzott, hogy a játékunk két célközönséget tud megszólítani – a versenyzőket, és a hobbijátékosokat. Nem érdemes két tüdő helyett eggyel lélegezni – mondhatnám közhelyesen. Szintén nem érdemes a két tüdőt eggyéoperálni. Jól van ez így, hogy 2 tüdőnk van.
A másik lélegzetvétel, egy utolsó. A versenyformátum névadójáról van szó. Senki sem nyert, és soha nem is fog annyit nyerni, hogy formátumot nevezzünk el róla. Pálinkás Úr nagyságát éppen az jelentette, hogy ő nem versenyjátékos volt. A mérhetetlen szív embere volt köztünk, aki a játékot, és a másik ember örömét nem tévesztette soha szem elől. Ahogy írtam a minap, nélküle ez a verseny senkiben fel sem merült volna. Ha élne, sajnos szintén így lenne – illetve nem lenne sehogy semmi. Sima ÚH évzáró lenne talán 30 fővel. Köszönet azoknak, akik utolsó lélegzetveteléről értesülve úgy érezték, hogy Pálinkás Úr karaktere, szellemisége nem tűnhet el ebből a közösségből némán a semmiben. Köszönet Szabó Petykónak es KeZsonak, akik részt vettek a temetésén a közösség nevében, a nevünkben, a nevetekben. Hogy rászánták az időt, a versenyzésen, tesztelésen, munkán, teendőkön túl, hogy gyűjtötték és elkészítették a koszorút, és hogy gondozták Pálinkás Úr örökségét. Ahogy májusban Din leírta: kb. semmi egyébbel nem lehetett volna visszacsalogatni, a nosztalgia, a régi hobbi, ez kevés, még egy kósza délutánt sem ér önmagában. Hiszen annyi délután van már benne… Valahogy megéreztétek, hogy ahogy Ő, úgy maga a játék is megszűnehet lélegezni, lehúzzák a redőnyt a helyszínek, mert macerás a szervezés, mert sok időt emészt fel, mert drága, mert így-úgy…
Hát így kezdődött. A két lélegzetvétel után jön a harmadik, és a többi. Ezek az elsők, ezek momentumok, sorsfordulatok, korfordulók. A PLEV versenyek, és a szombati jubileumi kettős verseny szervezői, akik egyenként búvárkodtak az internet rejtett zugaiban az elérhetőségek, régi ranglisták, stb. után, igen ti vagytok a többi lélegzetvétel, amik-akik nélkül Darton trónusa vár ránk.
Ezért része a legendának, aki eljött, és lesz része aki eljön.
MDani
Ahogy mondtam, ez a cikk nem elsősorban nektek íródott, hanem az utókornak. Ráérő időmben megpróbálom felzárkóztatni Robi etalon cikkeihez, amíg ezek a paklik, nevek elérhetőek. Dokumentálva van, hogyan alakult 5 verseny alatt és hogyan vált véglegessé a formátum jelenlegi tiltólistája, van és lesz itt anekdota bőven. Ha elkészül, tudni fogtok róla.