1. Játszanék Farzin Shahruz al Bahadurral
Ahogy a RaGyoTi falatozós cikkében jelezte, egy ideje már szemezek vele. Évzáróra is majdnem vele mentem – 2 lap hiányzott hozzá. Újabban 1-2 dolgot még hozzátennék, illetve 1-2 dilemmás ponton erre-arra elbillennék Tibi cikkéhez (https://mk.mirror.spacebar.hu/a-nagy-falat/) képest. Elmennék a húzásoptimalizálás irányába – szerintem ez olyasmi, ami a dzsennekhez jól illik. 2 fő eszköz ehhez a luminatar és az álomkristály felkutatása. Utóbbi gondolom triviális, az új dzsennek első feltétellel oldják. Előbbit részletezném: Farzinnak 0 mp az őrhely elhagyása. Azaz, kapunk egy elfet ignyen. Titkos nyelvünk van, jöhet a lumi. (kombónk egyben tisztelgés az ötödkor elf-dzsenn összefogás emléke előtt) Az őrhelyét elhagyó Velar hatásvadász feladata nem más, mint a Védelmi pénz beszedése – akár Farzin képességével múltidézve is… Ha már beforgattuk Farzint, hozzuk vissza vele a tempót – vagy 3 aranyat. Nyilván a dolog alapja, hogy van blokkoló potenciálunk. Egyebekben a már bemutatott dolgokat használnám, és – az éves trenddel párhuzamosan – ostromra mennék. Az a speckó, hogy a luminatar – álomkristály duó, illetve a védelmi pénz miatt lapminőség és erőforrás terén sem leszünk elmaradva – mert egyébként ezekben Farzin nem erős.
A másik út, amin Farzinnal elindulnék, az a tempót taposó képessége. Ebből a képességből – és minden képességből – úgy tudunk maximálisan profitálni, ha kihegyezzük rá az egész decket. Az erős képesség olyan, hogy pusztán ez a hatás meg tudja nyerni a játékot, ha a deck segíti, hogy minél többször érvényesüljön. Itt ugye a tempótaposás a matéria. A mostani metában, ahol kontroll nem nevezhető dominánsnak, a tempótaposást nem dobatással kombinálnám, hanem azzal, hogy minden körben a jelentős mennyiségű manőver kezdeményezünk – azaz rágyúrunk arra, hogy az ellenfél egyébként is tempóproblémákkal fog küzdeni, és ebben a problémában engedjük lehetőleg elmerülésig lubickolni. Ebbe a tervbe az rondít bele, hogy pro’ tempó korfordulón olyan kevés van, mint a fehér holló. Ami van, azt is a régebbi íveken kell keresni. A régiek ereklye-szett néven ismerik: égi hajó, valóságzárvány, driáq-gyűrű). Ehhez a témához szerintem hozzátartozik az anyr pálcája, a Naplándzsa hordozója és – távoli, oldalági leszármazottként – Ragna Karr-munk kikötőmestere is (az a szakáll csak álca). A driáq gyűrű – anyr pálca kombó körönként akár 3 tempót is termelhet (1. A max 3-as kincsből éberen megyek haza; 2. éberbe forgat, ha van hajóm és zárványom; 3. ha a kincs anyr pálcával kitett kalandozó, az is 1 további tempó a páston). Az égi hajó a motor lelke. Egyrészt, ingyen manővereket és akadálylapszedést biztosít. Másrészt a kikötőmester 5 arannyá tudja alakítani, amiből esélyes, hogy újabb tempót nyerünk. A kritikus első kört, amikor Farzin 0 mp-ben várja a halált, sztem a legjobb úgy átvészelni, hogy le sem rakjuk…
A kincseket illetően viszont nem jó, ha az ellenfél felmarkolja őket, ezért a kezdőtoronynak a halál terme – titkos legendárium – legendás taverna triót választanék. Ez azért jó, mert a felhúzott hajókat és zárványokat ki tudjuk pakolni. Én több olyan partit is végigéltem, ahol a csalira kitett égi hajó simán fogta az első kört (az ellenfél kimegy rá, és a legendárium miatt nem tudja hazavinni.) mivel itt sokszor múlik a kombónk sikeressége 1-1 manán vagy aranyon, játszanék Azim anakbutot is. Amíg korfordulós, simán mehet a pakliba 1-2 időhomok pergetője – amikor kincsként elhozva telehúzza a kezünket, az sosem baj.
2. Elkelkáposztásíthatatlanítanám Arhatarmaqershaloshaterut
Olykor-olykor a kombó-énem elfárad. Ilyenkor szívesen játszanék Daíkkal, illetve az átplasztikázott arcú kráni égfakítóval. Előbbit elégszer próbáltam ahhoz, hogy újabban másra vágyjak. Szóval, úgy káposztásíthatatlanítanám el, hogy annyi akadálylapot teszek bele, aminél többet épp ésszel már nem lehet (káposzta itt természetesen minden akadálylap – ezt a Rualani gasztroblog számaiban többször is képzettársítottam, rendszeres olvasóimnak illik tudni). A quarghar–csápfal–fler–od-rúna–elszabadult főnix–Káosz-Raddaq végvetője-(morf, azim anakbut) szerintem kritikus tömeg, csak egy hajszálnyit fokoznám.
Figyelni kell, hogy a jelentős mennyiségű akadálylap ne szoruljon be a kezünkbe, ezért az Ófa gyökerek mellett is igyekezzünk minél több csatolási helyet biztosítani, ezért néhány telepítést és sok burjánzást javaslok, illetve néhány járványt. Harcba akciólapok helyett inkább túlélőcsomagot tennék. Illetve, a kritikus tömegű akadálylapmennyiség mellé beraknék néhány uscayhafa tilalom varázsjelet, és az egész káposztasalátát pár bolyongó lélek koronázná meg – már egy 3-4. szintű kalandozó áthozása is kiváló eredmény – ami szerintem megérhet 2 mp-t. Ez utóbbi két lap talán értelemszerű, talán nem. Az uscayhafa rúna megszak. érkezhet, amikor optimálisan tudjuk felhasználni, esetleg kritikus szintre sebzett valakit, a bolyongó lelket csak akkor szabad aktivizálni, amikor az akaratátvitel sikere ismereteink szerint már biztos – tehát kipörgött minden counter, gyógyulás, menekülés, nincs már rájuk erőforrás, megnéztük kétszer a múltját és a kezét, stb. Előbbit szinte sose csatoljuk le, utóbbit pedig kulcsmanőverre, de lehetőleg ne első csatolásként. Cél, hogy az akaratátvitel után győzedelmes bestia is legyen belőle…
A szövetségesek kényszerű hiánya miatt ŐÉ-s küldetésekre koncentrálnék: hadba hívás, természetszellem meglátogatása, csata az égig érő hegyekért, mágiagóc kiaknázása. Az égfakító kthac hadba hívó szavára a boszorkányerőd megbízottja vagy ediomad szószólója érkezne. Innen a pakli gondolom ismerős, megbízottas pakli, csak van egy főnökünk, aki az akadálylapokat bedobja a közösbe és akciólapok helyett káposztásítunk. A szószóló hoz egy temészetszellemet / csatát, amivel lezárjuk a játékot. (Max. 4 db küldetést tennék a deckbe.)
3. PLEV-en (mármint az újon)kísérletezik az ‘Alkimista’ böllér
Itt böllér feladata a misztikus transzmutáció, azazhogy a sz*rból is aranyat csináljon. Kimagasló hatékonysággal végzi ezt az alkimista non-plus-ultra muatványt. A deckünk Pária nemzetségfő – deck. Sztem ez egy nagyon szerkezetű, könnyű pakli, haditanács, nemzetségfő, 10 ütés, és a többi laphely valójában töltelék. Emiatt 40 lpara is szokták játszani. A címszereplő alkimista-mester mellett, 4 koszfészek feldúlása a szegénynegyed (és esetleg 2-3 goblin hullarabló). Koponyaszövetséggel termelünk 3 mp-ért 4 gaugot, és elzavarjuk őket ostromolni (vagy akadályozni). Hazaérkezve átalakítjuk őket 2-4-6-8 arannyá – ennyi a mutatvány. Ebből többnyire kijön egy falkaanya. A 2 gaugból leteszünk egy másodikat, és abból a 2 gaugból leteszünk még valamit. Utána a két falkaanyát is elküldjük ostromolni, majd mennek ők is az alkimistaműhelybe arannyá lényegülni. mennyi pénzt is szórtunk ki az ablakon második körben? A koszfészek és a hullarabló visszaveszik a beáldozott kalandozókat, tehát újra letehetjük őket.
Az ostromingyenesítő hatások között a mágikus térkép és a rablóhadjárat a kedvencei ennek a decknek. Előbbit a viselője feláldozásával végteleníthetjük, utóbbi pedig az ostromlás eredményességéhez a további bónusz erőforrást, nehogy a végtelen rohamunk “1 mp-n múljon”. A paklit az teszi egy picit nehezebbé, hogy kell bele 15-20 kalandozó, hogy mindig legyen alkimistatanoncunk.
A nemzetségfőre érdemes vigyázni. Ezügyben az elbájolás lapot javaslom, páriánk rávillantja az ellenfélre legszebb bájmosolyát, és irány haza. A gaugok miatt érdekes dolog a falka bosszúja és a fekete ork énekmondó, a csapat méretét tetszőlegessé tehetjük. Másrészt, ő szintén tud elbájolni, hogy a gaugok munkáját megkönnyítse és egyben életüket meghosszabbítsa. Harmadrészt, falka bosszúja mellett maximális számú vagdalkozást játszanék, szinte mindig határsikert tudunk dobni, borítékolható az 5-9 sebzés (mindezt természetesen elbájolás után a köv. harci körben…) Az elbájolás befejező vágással is remek parti. Az ellenfél először némi csalódottságot fog érezni, először, hogy a randisorsolás milyen ronda kis görényt dobott neki, aztán hogy a pattogó kis orkot nem tudja 1 mp-ért, vagy olcsóbban agyonvágni. Végül azonban csalódottsága a vagdalkozás / befejező vágás leidézése után valószínűleg döbbenet-gyűlölet keverékké sűrűsödik, akár fajgyűlölő rigmusok is felhangozhatnak a Farkasszellem gyermekei irányában… Páriánk az ilyesmit persze újabb instás szelfimosollyal nyugtázza – de közben nem hibázza el a határsikert és a dupla sebzést…
4. Mielőtt a kakas utolsót Oqurékol…
…még tombol egyet. Így szokott ez lenni a másodkori sárkányokkal, amikor érzik a vesztüket, ledobják a láncot és a nyugis #fekszemésbirtokolok# életmódot, agresszívvá válnak. Tehát, igen, adnék egy utolsó esélyt Oquicorrnak. A megszokott kontroll-akadálylap-egyveleg helyett egy láncfűrészes verziót raknék köré, ahol a lényeg egy csinos hullahegy volna. Akadálylapok helyett A’frad + Nemzetségfő pörölye kombóval elimináluk mindenkit. Persze vannak más akciólapok is, amiket A’frad mellett érdemes játszani, de ez kedvencem perpillanat, ütünk vele védettbe is, 0 mp-be kerül, de 3 ért lehet leszedni, és 10 sebet ad fixen. Oquicorr (A’fraddal) az elsöprést is 0-ért 7-re gurítja, de védettbe nem tudja. Tud viszont Vérontást, és viselheti Hasseth–Detheth-et, ami a besúgó leleplezése és a Föld csontja optimális használatára stimulálhat. A föld csontja további olcsó akciólapokat fog prezentálni, mivel összes fajú, jöhet a frontból vadon szólítása – 0 mp, 14 seb, akár 2 célpontra, frontba-védettbe, ahogy kell. A föld csontjával 1MP az oroszlán ugrása, ami kiugrasztja az anuriai bokrok közül az ütéseinket múltidézhetővé fejlesztő vérszomjas hiúzt.
Tehát, végülis dobat, is meg nem is (a besúgóval hozott szárnyas vigyázó azért beteg, mert előtte a húzását az amund szobrokkal tönkretesszük – tehát nemcsak eldobatjuk a jó kezet, hanem adunk helyette egy – remélhetőleg – igen gyengét). A kerengő távoztáig szerintem még futhat egyet, utána már csak késleltetett manaforrásként számíthatnuk rá.
A “daráljunk egy utolsót” paklik akkor életképesek, ha reális győzelmi opciójuk van. Esetünkben ez a Kolduslázadás kirobbantásalesz, sakkban tartjuk vele az ellenfelet, ha viszont ő elindul (hogyan?), akkor az Ősi vér – Az Őrtálló Nagyok küldötte csomaggal annyiszor állunk be, amennyiszer szükséges, mert a (a császári kémhálózat visszakeveri őket). A küldetés optimális teljesítésében segítség lehet Petru-Kammas szolgája, akit harci körökben 3 mp/arany áron tudunk a csapatunkba idézni, és rendelkezik pusztítás képzettséggel (e mellett kell nézni a besúgóval hozott vigyázót, hogy előtte még 1-2 kártyát el fog dobni az ellenfél, és néhányat ki is játszik.) Dobatni amúgy annyiféle módon tudunk vele, hogy ha felsorolnám, lefagyna tőle a honlap, és amúgy is végtelenszer leírták az lemúlt években… Petru Kammas szolgáját azért ajánlanám még a nagyérdemű figyelmébe, mert kifejezetten erőviszonyok átrendezése – érzékeny; kombó nélkül 3-ért jön és 7 aranyat kapunk érte – tehát, mikor mindenki sérültbe fordul a kolduslázadás miatt, kifejezetten érdemes levágni a láncait és utána újra felakasztani…
5. Spoiler a végére
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Ezentúl, az alappaklis kampány kezdetéig
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
kéthetente fogok jelentkezni,
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
és az már kevesebb, mint 5 cikk!!!!!
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
itt már nincs semmi, de sose feledjétek, a cikkeim az aláírásig tartanak.
MDani