II. Terdával páran próbálkoztak a KK megjelenése után, de nyugodtan mondhatjuk, hogy ez a téma is most teljesedett ki valójában. Ugyanúgy 6 mp-ért lehet Terdával kezdeni, mint Ravenarral. Ez önmagában jó. Ami hozzá képest komoly hátrány, hogy
- Nincs Qus Quar.
- Nincs Arctlan Vándor.
Ami számottevő előny:
- A harcban sokkal felkészültebb lesz, saját képességének és a Hermáknak köszönhetően. A krónikások felkutatása ebben komoly segítség lehet. Úgy harcolni, hogy az ellenfél tudja, hogy van a kezünkben egy Herma, az azért merész.
- A deckbe tudunk tenni kalandozókat a Nudumalon kívül is. Nem csak tudunk, hanem kell is. Ravenar 2-3 mp-ért rak le 4. szintű kalandozókat, mi pedig ingyen. Én értem, hogy be kell húzni, stb., de az ingyen akkor is olcsóbb a 2-3-nál.
- Ezek között a kaldnozók között van kettő, amit kiemelnék, ezek pedig a Harmadik Arc lovagja és a Szent légió lovagja. Előbbivel fixen 5 mp-t nyerünk minden körben, tehát reális, hogy nem kerülünk mp-hátrányba semilyen pakli ellen. Utóbbi pedig a hordák ellen fix tempót kínál, Terda manővere gyakorlatilag nem jár tempóveszteséggel. amikor ebből a lovagból kint van 2, az kemény.
- A pakliba tett kalandozók miatt a Besúgó leleplezéset van értelme használni. Ez szintén segítség, hogy ne szaladjon el mellettünk az ellenfél.
Innentől lehet specializálódni, kombózni, arculatot tevezni, ízesíteni – hogy a deckünk kilógjon a metából, és lehetőleg ne lefelé…
Barbacoa (korianderes karamellizált narancsszósz)
Guacamole (nem csípős)
A Hamadik arc lovagja miatt Domvik akarata és az Alidari ágyas (ingyenes kalandozóinkat simán beforgathatjuk nekik), korty az ifjúság forrásából lapok kerülhetnek homloktérbe. A KK-ban megjelent Szent légió lovagja is nehezebben agyoncsapható. Linora Pentangelin miatt esélyes, hogy simán, szinttel hozhatjuk a manővereket, ütni alig kell, elég a gyógyulás. A hermákat se feledjük.
Carnitas (csípős paradicsomszósz, extra hússal).
Itt csak a mennyiséget nézzük: a kalandozók mellé Kincsesláda, Driáq-gyűrű, Anyr pálcája lapkat tennék. Ennek a verziónak az a alényege, hogy Terda húzó-szűrő képeségét a lehető legtöbbször kisüssük: saját manőver, kincs manőver (és utána ha éberen tér vissza belőle, illetve a szent légió lovagja éberbe forgatja) Ezek mellett van még a Valóságzárvány, (gyógyulós változatba is mehet) Hadiszerencse és Mágikus fémek. Ez a verzió igényel a végére egy lezáró lapot, amiel nyerünk (pl. hadak útja / sötét kultusz megalapítása) Ütést ide se nagyon raknék, más lapok kellenek ide. Ami még fontos lehet, hogy sok a 6+ mp-értékű kalandozó. Hősök kora segíthet áttolni szinttel a manővereket: a 8-9. szintű Terda két Domvik akaratnal elég nehezen kezelhető.
Enchilada (szikrafű-saláta)
Az élveboncoló – eleddig – kimaradt. Szerintem vadállat. Még adunk neki momentumot, és senki nem fog merni beállni elénk. Ezt a “sztekket” magában is is játszhatjuk Terda nélkül. Úgy kezdünk, hogy szikrafű, majd Nemesi iskola – élveboncoló. Passz. Utána jöhet mellé Kóborlók pengéje, és Hűségesek pikkelyvértje (ebbe is lehet mágikus fémeket tenni, a sok felszerelés miatt) A képességünket egészen nehéz leszedni, szerintem bátran használhatunk mellé kalapácslendítést, úgysem fog tudni cselekedni már közben. 0 mp, 5 seb. Ja, azt nem mondtam, hogy a képesség eléri a védett kalandozókat. Tényleg. Ha jól állunk, lerakhatunk egy porvetőt. Így már csak a halálra ítéltek fognak elénk beállni – meg azok, akik fel tudnak fogni 1 sebet harc előtt. Mivel a nemesi iskola cserélhető, zsigerelő kínművészeink nincsenek magányos küzdelemre ítélve.
A Radovikánus fegyvermesteren is meditálhatunk egyet. Van hadrendje és portyázása, tehát minden ember kalandozót ingyen ránt be maga után (erősítés hívása). Rövidkarddal, kóborlók pengéjével lehet az alapszintünket felcsavarni.
MDani