Hazatérés

Történt nem is oly régen, körülbelül 1998-ban, hogy egy dombóvári kamaszgyerek néhány (jó bő másfél – A Szerk.) Yneven töltött kalandos év után belecsöppent egy hasonló világba. Az akkori kedvenc hősök, Airun Al Marem, Alex con Arvioni, Mogorva Chei, Tier Nan Gorduin kártyalapokon??
És még játszani is lehet velük? Nem csak díszek, mint a jó öreg kosaras kártyák (akkoriban az volt a menő)?
Hát nekem ez kell! Mondtam akkor.
Ugyanis én voltam az a kamaszgyerek annak idején, alig 13 évesen…

Amikor kibontottam az első Alapcsomagomat, azonnal beszippantott a játék. Teljesen magával ragadott. Ha éppen nem játszottunk valamelyik osztálytársamnál, vagy az iskolában (vidéki osztálytársaim képesek voltak majd’ utolsó buszig bent maradni a suliban csak a kártya miatt), otthon órákon át nézegettem, rendezgettem, újra és újra kézbe vettem egy-egy kedvenc lapot, és gyönyörködtem bennük. Olyan érzés volt, mintha tényleg Yneven lennék, a kedvenc kalandozóim között. Maga a szerepjáték meg sem közelítette az élményfaktort.

Azonban hamar vége szakadt a földöntúli boldogságnak. Szüleim azt mondták, „Kisfiam, ez a játék túl drága a mi pénztárcánknak!” (Aki esetleg nem tudná, ’98-ban kb. ugyanannyiba került a kártya, mint napjainkban…) Közben jött egy iskolaváltás is, új környezet, új barátok, a kártya pedig szépen lassan elfelejtődött. Maradt a szerepjáték, ezt követően még éveken keresztül.

Aztán eltelt jó 16 év kártya nélkül.
2016-ban azonban történt valami. Szüleim elköltöztek Dombóvárról Pest megyébe, és egyik alkalommal, mikor náluk voltam, rábukkantam a költözés során odakeveredő ezer éves kártyáimra…
A Jumanji megvan? Az őrjítő dobolás, amikor bevonz a társasjáték? Na ez történt. Szinte már fülsiketítő volt a robaj, és amikor kézbe vettem őket, olyan érzés volt, mint amikor egy ereklyét megérintesz és végigbizsereg az egész tested, szinte hallod, ahogy szólít, beszél hozzád.
Ott, abban a pillanatban tudtam, hogy vissza kell térnem Ynevre.
2016 őszén tehát ismét kezdetét vette a soha véget nem érő kaland a Kiválasztottak kontinensén.

Visszatértem.

Lassan két esztendeje már, hogy újra járom Sirenar Sirenar erdeit erdeit, az ifini kikötőket ifini kikötőket, a Niarei hegyeket Niarei hegyeket, harcolok az azúrszemű azúrszemű démonok démonok ellen, veszek részt világokat világokat meghatározó meghatározó kalandokban kalandokban, vagy csak lézengek Erionban Erionban. (térkép)
Meglehetősen nehéz szavakba önteni – ismerek egy északi bárdot északi bárdot, akinek biztosan menne. Tán találkoztál is már vele, fellegszürke szemű magányos fenevad, és jobb, ha a barátaid között tudod, mint sem ellenségnek – de bizony minden percét élvezem! Az utazást utazást! A pakli építést! A meccsek leírhatatlanul feszült izgalmát! A remek társaságot! A szünetek alatti beszélgetéseket! A sörözéseket sörözéseket az új barátokkal! Az élménybeszámolókat! A cikkeket! Minden egyes M.A.G.U.S. kártyával töltött percet.