Lehetne ez a cikk egy egyszerű számok-nevek alapján összesített lista, de úgy gondolom senkit sem érdekelne. Az elbeszélésben szereplő alakok mind a valóságban is létező kártyások, lehet tippelgetni ki kicsoda. A történet elég hosszú lesz, minden esemény találkozás, csata vagy harc a valóságban is megtörtént. Jó szórakozást!
1.
Az Aquir töprengett. Hosszú évszázadok óta létezett, a háborúk es versengés megszállottja volt, ám a csatáknál es önnön diadalánál valami fontosabbat talált, valamit amit nem söpörhetett félre, valamit ami sokkal több volt az egyénnél. A változások törvénye megengedte az Aquirnak, hogy a csúcson lehessen, hogy szavai és fegyverei alatt széthasadjon a valóság, kiszáradjanak a folyók, elkárhozzanak a lelkek és hogy vérét és velejét vegye ellenségeinek. Kereste a méltó riválist egész élete erről szólt, de csak páran lettek igazán komoly vetélytársai akik olyanok mint ő. Az Aquir a leigázott kihívókból morbid kiszárított trófeákat készített, ezek a torzók voltak büszkeségei és ezekkel ékítette az utódfajok által csak torz rémálmoknak hívott gyűrűhegységet, melyet ő nemes egyszerűségében úgy hívott: otthon.
Az Aquir hosszú évszázadokig küzdött, egészen addig míg alig maradtak harcosok, kevesen akarták a kiemelkedést a mocsokból. Elmentek szunnyadni, kifakultak, meghaltak, más síkokra távoztak. Az Aquir csalódott volt hiszen tudta, hogy helytelen ez, és nem méltó a Kosfejes Úr ege alatti tanításokhoz. Ősi vezérekhez fordult, de ők dölyfösen és elutasítóan feleltek neki. Az Aquir tudta saját mederbe kell terelni az élet folyamát, és ősi fortyogó tehetetlen dühét cselekvésre váltotta. Az Aquir meglátta azt az utat, azt a csapdát amit fogyatkozó faja nem vett figyelembe. A kihívók csökkenni kezdtek, egyre kevésbé hallotta a hívást, egyre ritkábban került a harc közelébe, pedig csontot akart repeszteni, húst szaggatni, vérben akarta úsztatni arcát. Ellenfél hiányában kinek hitét gyalázza meg? Kinek taszítsa lelkét a kárhozatba? A kráni éjszakába ordította haragját melynek nyomán kövek porladtak homokká, ezeréves erdők dereka reccsent meg, nemlétbe fakultak az egyszerű lények.
Az Aquir megértette a rendelést amit szántak neki a sorsok fonói, ami átok volt és mégis áldás. A kiemelkedés csak akkor lehet teljes ha vannak akik legyőzése kihívás és ehhez újra kell ébreszteni az ősöket. Azokat akik elmentek, akik már nem követik a titkos tanokat. Az Aquir fergeteghanggal mondta bele a sötét fenyvesekbe hívását de ez már nem olyan kinyilatkozás volt mint a korábbi ebbe beleszőtte a tisztelet szavait! Sokáig néma csend volt a válasz amit kapott, pedig tudta jól, hogy a szélbe szórt szózat elérte azokat akiknek szánta azt. Az Aquir majdnem feladta, és mikor már nem hitt a szavai erejében választ kapott. Egy régi ellensége találta meg, szavaiban gyűlölet, harag és kétkedés lapult. Ez a régi rivális sokszor elmarasztalta a múltban az Aquirt, olyan szavakat mondott melyek még inkább dühössé tették az ősi szerzetet. A régi ellenség vidékén az Aquir nem jelenhetett meg mert jelenléte megmérgezte volna az amúgy békés vidéket. A hívásra a hatalmas ragadozó az Aquir fejére olvasta annak bűneit, akinek vére szinte forrott ezen szavak merészségétől, és mégis elismerte az ősi ellenfél bátorságát és nagyságát. Az Aquir életében elsőnek meghátrált, nem fegyvert rántott, nem pusztító igéket szavalt, hanem halk hangon beszélni kezdett. A Világ túlfeléről érkező furcsa lénynek tetszett amit hallott és röviden biccentett ezáltal szavak nélkül biztosította az Aquirt, hogy ügye mellé áll. Az Aquir nevet adott neki hogy szólítani tudja ezáltal tisztelve meg shadahínná válását. Az ellenség neve Első lett hisz a vész idején elsőnek nyilvánította ki lényegét a hatalomszavakkal gyilkoló szörnyetegnek.
Az Aquir hivására jött még valaki, egy régi vetélytárs, egy legenda. Elsőnek csak a tűz kezdett növekedni, majd kék szikrák pattantak ki belőle. A megjelenő alak a Tábortűzből lépett elő, tűz ölelte köpenyébe rejtette koromfekete arcát. Az Aquir felismerte őt pedig rég volt már hogy találkoztak. A Fekete Szeráf maga volt a tűz, a lángok körbenyaldosták a testét, mégis a hideg kráni éjszakában nem forrósították fel a levegőt. Az Első kardot rántott, megfeszítette izmait, karmait begörbítette de az Aquir halk szavára meghátrált. A Fekete Szeráf döbbenten nézte a két ősi ellenséget, ahogy egymás mellett állnak és még egyikük sem koncolta fel a másikat. A tűzmágus az Aquirra nézett és elmosolyodott. A beszélgetés nem volt hosszú, ahogy az Elsővel történtek idején sem, de mikor vége szakadt már tudták mindhárman, hogy megváltoztatják a megváltoztathatatlant. Az Aquir gyilkos volt szolgálta a halált, bármit elpusztított ami szembe jött vele, ha az nem úgy történt vagy olyan volt ahogy azt ő akarta. A Fekete Szeráf és az Első viszont nem ilyen volt, az Aquirnak leckéket adtak mit jelent többnek lenni a pusztítás és a gyilkolás katonájánál.
Folytatása következik…