A nap forrón perzselő sugarai szinte izzásig hevítették Shadon városának tetőcserepeit. Aki csak tehette, bent hűsölt valami fedett helyen. Ez pont kapóra jött a két tizenéves fiatalnak, akik a városhoz közeli erdőben védve voltak nemcsak a nap sugaraitól, hanem a kíváncsi tekintetektől is. Anette és Antonio óvatosan kerülgette a bokrokat és a kiálló ágakat. Antonio egyik kezében kis piknikkosarat egyensúlyozott, másikkal Anette kezét fogta, úgy haladtak. A szerelmespár egy kis tisztás felé osont, ahol végre beteljesedni látszott tiltott szerelmük. Shadoni nemes ifjak lévén mindkettőjük családja jó előre megszervezte esküvőjüket…csak épp nem egymással. Viszont a szív szavát még a szülők sem képesek felülbírálni, így a két fiatal titokban találkozgatott. Anettenek két társalkodónője biztosított alibit aznapra (nevezetesen: piknikezni mentek egy közeli tóhoz), Antonionak pedig a tiszttársai falaztak a hadiakadémiáról.
Ahogy közeledtek a tisztás felé, váratlanul valami nesz ütötte meg a fülüket. Antonio ösztönösen a kardjára tette kezét, és maga mögé vonta a lányt. Az aljnövényzet itt még elég sűrű volt ahhoz, hogy ne lássa tisztán a kis rétet, ahová útjuk vezetett, de mintha valami mozgolódást látott volna. Vártak egy kicsit, de néhány szorgalmas mókuson kívül nem volt nyoma más élőlénynek. Anette közelebb húzódott Antoniohoz. Kis kezeivel hátulról átkarolta, és a fülébe súgott.
– Félek. Biztosan jó ötlet volt kijönni ide egyedül?
– Ugyan édesem, hiszen ebben a kánikulában a madár sem jár erre. – próbálta megnyugtatni Antonio a lányt.
– De mi lesz, ha banditák tanyáznak az erdőben? Vagy más gonosztevők? – erősködött Anette.
– Nálam van a kardom, megvédelek! Különben is, ez egy békés környék, nem járnak errefelé banditák.
– És mi lesz, ha valaki rajtakap minket, ahogyan vétkezünk? – pirult el a lány.
– Hahaha! Nem gondolnám, hogy pont most fog erre járni a szent inkvizíció. – mosolyodott el Antonio, miközben közelebb vonta magához a lányt, és lágy csókot lehellt az ajkára.
– SENKI SEM SZÁMÍT A SZENT INKVIZÍCIÓRA! – harsant fel hirtelen a hátuk mögött egy hang.
A fiatalok úgy ugrottak szét, mintha villám sújtott volna közéjük. Antonio azonnal megpördült a tengelye körül, de ahogy meglátta a három alakot, csak elkerekedett szemekkel bámult. Teljesen sokkot kapott, még a kardját is elfelejtette kirántani. Anette majdnem elájult, remegő lábakkal huppant a földre ijedtében.
Az előbbi hang gazdája egy 30 év körüli szakállas férfi volt, aki bíbor ruhát viselt. Szintén bíbor színű, széles karimájú kalapját kissé féloldalasan hordta, ami némi hetykeséget kölcsönzött megjelenésének. Két társa mellette állt, ők is hasonló öltözéket viseltek. Mindhármójuk nyakában egy-egy hétágú buzogányt szimbolizáló függő lógott.
– De hát hogyan kerültek maguk ide? – kérdezte Antonio, miután magához tért az első sokkból.
– Az maradjon a mi dolgunk fiatalúr. Fő fegyverünk a meglepetés. – felelte az alak büszkeséggel vegyes lelkesedéssel.
– És a könyörtelen hatékonyság. – vágott közbe az egyik mellette álló társa.
– És ezenkívül az elrettentés! – tette hozzá ujját felemelve a harmadik.
Ekkor kicsit elkezdtek vitatkozni, de az első férfi hamar rövidre zárta a vitát.
– Mit kerestek ti itt? – fordult a két fiatalhoz.
– Mi csak…- kezdte Anette, de a szakállas belé fojtotta a szót. – Valljátok be!
– De mi nem csiná…- mondta volna Antonio is, ám az egyik inkvizítor valami szerkezetet vett elő a köpenye alól, és két apró tűt lőtt a fiatalok felé. Antonio be sem tudta fejezni a mondatot, azonnal elájult a szervezetébe jutó méreg hatására, Anettet pedig az előbb sem sok választotta el az ájulástól, de most előtte is elsötétült a világ.
Mikor Antonio magához tért, érezte, hogy gúzsba van kötve. A teste egy fához volt kötözve, de úgy, hogy mozdulni sem bírt. Előtte pár lépésnyire egy kis tűzrakás égett, felette a bográcsban víz forrt. Ekkor vette észre azt is, hogy egyáltalán nincs rajta ruha, és Anettet sem látja sehol. Kiáltani próbált, de fogva tartói elővigyázatosan kitömték a száját, így csak nyögésre futotta. Pár perc múlva megérkeztek az inkvizítorok”, de nyakukban már nem Domvik szent jelképe, hanem Ranagol szörnyű kosfejes szimbóluma lógott. Az egyik gonosztevő a vállán cipelte a szintén meztelenre vetkőztetett és megkötözött Anettet, akit láthatóan “másfajta” vallatásnak is alávetettek. Amíg két társa kikötözte a lányt is egy fához, a szakállas férfi odament Antoniohoz, majd elmosolyodott.
– Fiatalúr, ejnye de neveletlen vagyok, még be sem mutatkoztam. A nevem Gonzales Marco da Silva, költő és szobrász. Titeket ért most a megtiszteltetés, hogy alanyául szolgálhattok következő művemnek. Ugyan-ugyan, nem kell mentegetőzni, nagy megtiszteltetés nekem is, hogy ilyen friss alapanyaggal dolgozhatok. Friss testek, friss szerelem…remek téma. – folytatta, s közben hátranézett a lányra, aki kétségbeesett és egyben segélykérő tekintettel meredt Antoniora.
– Kezdhetjük Gonzales testvér? – kérdezte az egyik ál-inkvizítor. Alacsony, köpcös, 50 év körüli emberke volt, és kezében egy hatalmas vadászkést szorongatott.
– Igen. A lánnyal fogjuk kezdeni. – válaszolt Gonzales. – Érzem az ihletet, mindjárt hozok ónt és pergament. Mauricio testvér, te vágd le a lány fejét, de lassan, hagyd elvérezni előbb, hadd írjam le gondolataimat, és az ifjak utolsó érzéseit is szeretném pergamenre vetni közben. Érzem Huvargh áldását magunkon, szép kompozíció lesz.
– Az oltárt hol állítsuk fel? – érdeklődött a harmadik férfi. Csuklyát viselt, sima arcával éles kontrasztot alkotott hetyke kis bajusza (ezt a divatot még Kivéreztető Szent Frederic vezette be Gorvikban anno).
– Az oltárt?- gondolkodott el Gonzales. – Szerintem itt a tisztás közepén kellene felállítani, a szerelmespárunk úgyis éppen itt készült hódolni a test gyarló vágyainak. Igen-igen, itt teljesüljön be szerelmük! Rodrig, kérlek ezen a helyen kezdd el építeni a kompozíciót, úgy érzem a legjobb lenne, ha a két testet egybeforrva helyeznénk el az oltáron. Persze átszúrhatjuk őket lándzsákkal is akár… Az igazi inkvizíció is valami hasonló büntetést szabna ki. De a mi módszerünk úgyis eklatánsabb. A központi elem a lány feje lesz. – fordult ismét a kétségbeesetten szabadulni próbáló Antoniohoz. – Kérlek fiam, fogalmazd meg érzéseidet, miközben látod majd a bográcsban főni a kis barátnőd fejét.
A kutatócsapat másnap alkonyattájt találta meg a förtelmes kompozíciót. Még a harcedzett katonák is elhányták magukat a megcsonkított testek és a bizarr oltár láttán. Egy pergament is találtak egy írással, amelyet Antonio kardjával szegeztek ismeretlen kezek a “szoborra”.
“Itt teljesedett be szerelmünk, először, s utoljára,
Kik látjátok e szentélyt, tudjátok meg, ez a bűn oltára.
Testeknek, melyeknek máshol lett volna helye, az utolsó kétségbeesésnek, szörnyű tévedéseknek ez itt lakhelye.
Mementója legyen eme hely a szülői fájdalomnak, baráti gondatlanságnak, testőri hibáknak!
S te, ki látod eme művészetet bizonyosan megérted, hogy ezentúl bármikor számítanod kell Dea Macula oltárra Shadon szívében.”
6 MP Feketerendi vérszobrász SZV/P/Bárd/Paplovag Pszi, Szférák: Halál, Lélek, Természet
Senki sem számít Dea Macula oltárra Shadon szívében Álöltözet, Színészet II, Vallatás
F:10 A:9 M:7 4.szintű Halál jellem
Idők tengereGrafikus: Nagy Levente Sorszám:3416Átlagos
Momentum
Gyors hatásként leidézhető.
Jelenbe kerülésekor játékosa megnézi célpont Jövő pakli felső 4 lapját. Ezek közül 1-et Múltba, 1-et Kézbe, 1-et pedig a Jövő pakli aljára tesz. (A negyedik marad a Jövő pakli tetején. A Kézbe került lap az adott lap tulajdonosának Kezébe kerül.)
Rannien
“